Kategóriák
Gazdaság

Majd ha fagy! – a megfagyó víz és a dugulás

Majd ha fagy
A duguláselhárítás megelőző mozzanata a fagytalanítás

A fagy elleni védelem igen sokrétű feladatokat ad.

A téli időszakban a mindennaposan használt lakásban, házban is találunk fagyveszélyes helyeket, ahol a víznél tíz százalékkal nagyobb térfogatú jég jelentős kárt okozhat. A legnagyobb kockázat azonban a sokszor hetekig, hónapokig nem látogatott hétvégi házakban, üdülőkben fenyegeti a vízzel működő berendezéseinket, illetve magukat a vízcsöveket. A duguláselhárítás a fagyból eredő dugulás megelőzéseként vetődik fel.

Melyek a legfagyveszélyesebb pontok?

Kezdjük talán a majdnem ellenpéldával, a szennyvízelvezető rendszerrel. A szennyvízcsövek szinte soha nem fagynak be, hiszen a víz általában csak átfolyik rajtuk, azért itt is lehetnek gondok. Különösen, ha nem a csatornahálózathoz, hanem a télire kiürítendő derítőhöz csatlakoznak.

 

A Világi Duguláselhárítás tulajdonosa, szakértőnk, Világi Tamás úr szerint ugyancsak fagykárral fenyegetnek a rosszul kivitelezett, a fagyhatár fölött végigvitt szennyvízvezetékek.
A duguláselhárítás szakembere hozzátoldja, ezen kívül a gyökérbenövés jelenthet még olyan tényezőt, ami miatt nem hanyagolhatjuk el a szennyvízrendszer ellenőrzését a télies időjárás közeledtével.

Milyen további fagyveszélyt rejtő részei vannak az ingatlanoknak?

  • A vízmérő fagyvédelme igen fontos eleme a téliesítésnek.
  • A lefolyórendszerek ugyancsak elsőrendűen fontosak.
  • A ház vagy lakás belső vízvezetékei, a vízzel működő eszközök.
  • A szifonok külön figyelmet igényelnek.
  • A vécécsésze szintén víztelenítendő.
  • A kerti vízvezeték és a locsolórendszer.
  • A vízzel töltött központi fűtésrendszerek.

 

A szolgáltatótól a házba érkező víz először a vízmérőn halad át, amelynek elégtelen fagyvédelme, szétfagyása rögtön zsebbevágó kérdés, hiszen ezt a fogyasztónak kell állnia.
Itt, a használat idejére jól jönnek az öreg rongyok, levitézlett törülközők a mérő és a csövek befedésére.
Ugyanott, a vízaknában zárhatjuk el a fővezetéket, egyben kifolyatva a belső vízcsövek tartalmát is.

 

A súlyos mínuszok még a lakott és fűtött házban is okozhatnak dugulást a vízvezetékben, ha szabálytalanul helyezték el a falszigetelést.

Ha a kerti csap a vízmérő aknájánál áll, rögtön célszerű azt is vízteleníteni, a csőből a vizet kifolyatni és nyitva hagyni a csapot, teret adva az esetlegesen mégis benn maradó víz tágulásának.

A vízzel működő eszközökből (mosógép, mosogatógép, bojler) a legjobb kiszivattyúzni a vizet, ahogy a szifonból is.

 

Ekkor persze számítanunk kell a bűzelzáró kiiktatása miatti csatornaszagra, amit majd az újbóli használatbavételkor kell kiszellőztetnünk. Az egész házban tanácsos a csapokat nyitva hagyni a biztonság kedvéért.

Érdemes megemlíteni a központi fűtést, hiszen egy fűthető nyaralót sem feltétlenül használunk a hidegebb hónapokban. Ha a fűtéscsövek vizének munkaigényes leeresztését meg akarjuk spórolni, érdemes megfontolni a fagyállóval való feltöltést. Többé nem okoz majd gondot a fagy e téren.

Hogyan háríthatók el a fagyás következményei?

A leegyszerűbb válasz: bízzuk a víztelenítést szakemberre, aki fél-egy óra alatt megold minden felsorolt feladatot.

Ha mégis eredménytelenül nyitjuk egy fagyos reggelen a csapot, vagy épp nem folyik le a lefolyó, van egy-két házilag is kivitelezhető praktika. Meg lehet próbálni sós vízzel feloldani a fagyást, ami növeli a víz fagyáspontját. A falban futó vezeték – hacsak nem fagyott szét máris teljesen – feloldható hősugárzóval.
Pár órányi falmelegítés eredményes lehet, már csak néhány imát tanácsos elmormolni, hogy utána se’ törjön elő a víz a falból…

És persze…, a fagyásos duguláshoz is legjobb a sokat látott, felkészült szakember, a profi duguláselhárító. Nehogy még több kárt okozzunk a próbálkozásokkal.

***

Fagyos extra tudástár:
Védekezés a fagy ellen